Szemöldökemelés

A megereszkedett, lógó szemöldök miatt a szem gyakran kisebbnek, zártabbnak tűnik, a tekintet pedig fáradtnak hat, mely nem kelti sokszor a megfelelő, általunk kívánt benyomást. Ezekben az esetekben nyújt kiváló megoldást a szemöldök lifting, vagy más néven szemöldökemelés, browlift -, ami az egyik leglátványosabb eredményekkel járó orvosesztétikai eljárás. Óriási népszerűségnek örvend a különböző korú és nemű páciensek körében, mivel rövid időn belül és minimális fájdalom mellett fiatalosabb külsőt eredményez. Az eljárást követően az addig fáradt, bezárt tekintet egyszerre megnyílik és a páciens arca természetes módon vonzóvá válik.

A szemöldök lifting többféle eljárással is kivitelezhető. Akármelyikről is legyen szó, ezt minden esetben egy esztétikai konzultáció előzi meg. Az orvossal történő egyeztetéskor megbeszélésre kerülnek az esetleges korábbi beavatkozások, valamint nagy hangsúly kerül a tervezésre és a felmerülő kérdések megvitatására. A konzultáció során megbeszélésre kerülnek az előkészületekhez és az utókezeléshez kapcsolódó tennivalók is. Az állapotfelmérés alkalmával megvizsgáljuk az arc felső régióját és a felső szemhéjat, valamint az itt dolgozó izmok működését is szemrevételezzük. Végül pedig kiválasztásra kerül a beavatkozás típusa is az állapotfelmérést követően.

Bizonyos esetekben kiegészítő kezelést is javasolunk a cél elérésének érdekében (szemhéjplasztika, botox kezelés, hyaluronsavas feltöltés,stb.)

 

Orvosi centrumunkban az alábbi típusú beavatkozásokkal végezzük a szemöldök emelését:

 

1. Szálbehúzás:

felszívódó szálakkal történő modern, minimál invazív beavatkozások leggyakrabban arcfeszesítés és arcemelés céljával történnek. Ezek mellett egy másik eredményesen kezelhető terület a lógó, megereszkedett szemöldök. A maximális lifting hatás érdekében ezen a területen az úgynevezett COG-szálakat használunk. Ezzel a száltípussal azonnal látványos eredményt érhetünk el, köszönhetően a szálakon elhelyezkedő tüskéknek, mivel azok a szövetekbe kapaszkodva rögzítik az emelést a szemöldök csúcsától a hajas fejbőr irányába.

Ezt követően a szervezet éppen úgy reagál a kezelésre, mint a hagyományos felszívódó szálas beavatkozások esetében: a fokozatosan termelődő kollagéntermelésnek köszönhetően a végleges hatás két hónap múlva alakul ki, mely még jelentősebb változás lesz az azonnal elért hatáshoz képest, de már a rögtön a kezelés után is látványos az eredmény.

 

2. Botox:

Szemöldökemelés botox segítségével is történhet. Enyhébb fokú megereszkedés esetén alkalmazhatjuk ezt a hatékony módszert. Ebben az esetben a szemöldök oldalsó végébe fecskendezünk megfelelő mennyiségű, általában minimális anyagot, mely emelő hatást fejt ki a kezelt területen.

 

3. Hialuronsav:

A különféle tulajdonságú töltőanyagok széleskörű elérhetőségének köszönhetően ma már az arcformázás sokféle módja lehetséges. Ez a szemöldök esetében azért releváns tényező, mert a szemöldök megereszkedésének oka nagyon sok a lokális volumenhiány, ami az öregedés következménye is lehet. A homlok és a halánték volumenhiánya okozza a szemöldök süllyedését.

A hiányzó volument egyszerűen, gyorsan és gyakorlatilag fájdalommentesen lehetséges nagyon látványosan pótolni. A töltőanyagot vékony tű vagy kanül segítségével juttatjuk a bőr alá. A beavatkozás után elenyésző a mellékhatások mennyisége és gyakorisága, a páciensek azonnal visszatérhetnek normál életvitelükhöz. A kezelést – egyéntől függően – 6-18 hónapon belül érdemes megismételni. Fontos, hogy a kezelést gyakorlott szakember végezze.

 

4. Műtét – szemöldök emelés plasztika:

A bőrkimetszéssel végzett szemöldök emelés plasztika az erősen megereszkedett szemöldök esetében hoz nagyon látványos megoldást. Ebben az esetben a szemöldök a kezelés előtt a szemüreg vonala alá lóg, mely morcos és fáradt hatást kelt, akár még idősebbnek is mutathatja a pácienst a koránál.

A gyors műtét során közvetlenül a szemöldök íve fölött ejtünk egy metszést, ahol egy háromszög/félhold alakú bőrdarab kerül eltávolításra. Aggodalomra semmi ok, a metszés vonala rejtett marad, hiszen azt közvetlenül a szemöldök felső ívében elhelyezkedő szőrszálak mentén ejtjük meg. Az eltávolított bőrfelesleg miatt a szem környéki bőr nem esik le többé és a szemöldök teljesen kifeszül, megemelkedik. Hatása kifejezetten tartós, körülbelül 5-10 évig tart.

A beavatkozás után vannak bizonyos teendők, amelyeket érdemes megfogadni és betartani, ezeket személyre szabottan minden esetben egyeztetjük a páciensekkel. A gyógyulási időszak során kontrollt biztosítunk pácienseink számára előre egyeztetett időpontban, továbbá mindenféle felmerülő kérdés esetén e-mailben és telefonon is elérhetőek vagyunk.

Szerezd vissza fiatalos külsőd, jelentkezz be hozzánk konzultációra!


Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Papp Ildikó

Orvosigazgató - vezető orvosesztétikai bőrgyógyász
Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Fábián Melinda

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Tóth Veronika

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Áraink

KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
Vezető esztétikai konzultáció - Dr Papp: 35.000 Ft
Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) : 180.000 Ft
Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
Exosome kezelés (arc/haj/kéz - 2ml): 150.000 Ft
Exosome kezelés (arc+nyak -3ml): 225.000 Ft
Exosome kezelés (arc+nyak+dekoltázs - 4ml): 320.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc/haj/kéz - 2ml/alkalom): 270.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc+nyak, - 3ml/alkalom): 405.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc+nyak+dekoltázs - 4ml/ alkalom): 576.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc/haj/kéz - 2ml/alkalom): 360.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc+nyak - 3ml/alkalom): 540.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc+ nyak+ dekoltázs - 4ml/alkalom): 768.000 Ft
Exosome kezelés + PRP (arc/haj): 200.000 Ft
Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 105.000 Ft
3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 125.000 Ft
További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldökemelés, ajaksarokemelés, orrcsúcs): 68.000 Ft
Arcvékonyítás: 110.000 Ft
Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
Barbinyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
Áll kiemelése: 29.000 Ft
Szájzug emelése: 29.000 Ft
Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
Teljes arc: 138.000 Ft
Orcák: 66.000 Ft
Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
Száj körül: 66.000 Ft
Nyak: 108.000 Ft
Dekoltázs: 144.000 Ft
Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
Kézfej (2 db): 144.000 Ft
Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
Arc és nyak: 216.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
HÁMLASZTÁSOK
TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
HYDROBALANCE KEZELÉSEK
Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
PLAZMA JET KEZELÉSEK
alsó szemhéj: 150.000 Ft
felső szemhéj: 150.000 Ft
szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
Arc kezelés: 156.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
Hajas fejbőr: 129.600 Ft
Hajas fejbőr (4 alkalom) : 299.000 Ft
Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
PRP + Exosome kezelés arcra: 200.000 Ft
PRP + Exosome kezelés hajra: 200.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
HIFU KEZELÉSEK
HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft