Szem alatti karikák feltöltéseAz idő múlásával folyamatosan változik az emberi test, ha az arcunkra gondolunk, a csontos szemüreg átalakul, helyenként megfogyatkozik a csontállomány. Általánosságban elmondható, hogy a szemkörnyéken következik be elsőként ez a változás, illetve itt a legészrevehetőbb. A kötőszövetünk veszít feszességéből, a bőrünkkel együtt egyre vékonyabb, gyengébb lesz és kialakulnak a szem alatti sötét karikák és táskák. Ebben a legfontosabb szerepet az öregedés során keletkező csont fogyás játssza.

Az öregedés egy folyamatos anatómiai változás, amely nem homogén módon történik az arc összes rétegében. Mielőtt ráncfeltöltést szeretnénk, fontos megismerni az öregedés folyamatát. Míg korábban azt gondolták, hogy az öregedés elsősorban a bőrt és a lágyszöveteket érinti és ezek okozzák az arc megereszkedését, mára már világossá vált, hogy nem csak a bőrt és az alatta lévő szöveteket érinti az öregedés, hanem az arc összes rétegét. Így a volumen pótló anyagok használata is nagymértékben bővült. A korábbi „húzás” és „feszesítés” már a múlté, ma már liftingről és volumenpótlásról beszélünk.

Az arcon elhelyezkedő zsírszövetek mindenkinél más ütemben és sorrendben alakulnak át, ám az egyik legkorábbi esztétikai következménye ennek a belső szemzug környéki zsírpárnák és rugalmasság csökkenése. Az arcot támasztó kötőszövetek gyengülése, meglazulása végett az izmok már nem tudják megfelelően helyükön tartani a természetesen elhelyezkedő zsírpárnácskákat így az kitüremkedhet, megereszkedhet, láthatóvá válnak az öregedés első jelei.

Szem alatti karikák feltöltése 2

Ilyen esetekben lehet javasolt a szem alatti karikák feltöltése hyaluronsavval , ami egy igen népszerű arcszépítő eljárás. Ez egy gyors és fájdalommentes beavatkozás, ami azonnali és látványos eredményekkel bír és szinte bármilyen korosztály számára javasolt.

Mi az a hyaluronsav?

A hyaluronsav egy olyan anyag, ami a testükben természetesen módon is megtalálható a bőrünkben lévő kollagénrostok egyik alkotóelemeként. Hatalmas segítséget nyújt a fiatalságunk megőrzésében, ugyanis hatékonyan megköti a vizet, aminek köszönhetően hidratál és biztosítja a feszességet. Fiatal korban a bőrünkben még rengeteg hyaluronsav található, de az öregedéssel folyamatosan veszítünk ennek mennyiségéből, ami a ráncok és szarkalábak kialakulásához vezet. A hyaluronsav teljesen bőrazonos, természetes tulajdonságai miatt kiválóan alkalmas a bőrünkben lecsökkent mennyiségek pótlására A hyaluronsav töltőanyagként képes visszaadni az arc volumenét, kellemes frissességet, feszességet kölcsönözve neki, ezért használják hatékonyan a szem alatti karika kezelésére.

Szeretném feltöltetni a szem alatti karikákat, mi a teendő?

A beavatkozást egy állapotfelmérő konzultáció előzi meg, amely keretein belül a szakorvos megvizsgálja a pácienst és komplexen felméri, hogy milyen megoldással vagy megoldásokkal járulhatna hozzá a páciens esztétikai igényeihez.

Esztétikai konzultáció

A vizsgálatot követően aztán közösen kiválasztják a páciens számára legideálisabb töltőanyagot a szem alatti karikák feltöltésére. Mindig jelezzük, ha korábban már átestünk bármilyen hasonló beavatkozáson, ugyanis ez befolyásolhatja a felhasználni kívánt töltőanyag típusát. Fontos, hogy a kezelést mindig hozzáértő, szemkörnyékre szakosodott szakorvosok végezzék, mert ez egy igen érzékeny, specifikus terület és magas szintű odafigyelést kíván.

Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a szem körüli sötét karikákat gyakran barnás pigmentáció okozza. Erre nem nyújt megoldást a hyaluronsavas töltés. Hiszen ennek során volument pótlás történik, a karikák mélysége csökken, azonban a pigmentáció nem lesz világosabb. Aki ilyen jellegű problémával küzd, annak a hámlasztás jelenthet megoldást és látványos eredményt.

Beavatkozás előtt hogyan járjunk el?

Töltés előtt 1-2 héttel lehetőség szerint ügyeljünk a kímélő életmódra, különösen ami a táplálkozást és a folyadékfogyasztást illeti. Fogyasszunk könnyű ételeket, törekedjünk a megfelelő folyadékmennyiség bevitelére, kerüljük az alkoholt. Ebben az időszakban ajánlott továbbá kerülni a ginko biloba és a gyógynövények bevitelét, az E-vitamint, az Omega 3-at, az étcsokoládét, grapefruitot, az aspirint és a nem szteroid gyulladáscsökkentőket. A fentiek mellőzése azért lehet fontos, mert segít csökkenteni az esetleges tűvel végzett beavatkozásokból eredő bevérzések rizikóját.

 

Mire számítsunk a beavatkozás alatt?

szem alatti karikák feltöltése egy érzéstelenítőt tartalmazó hyaluronsavas, nagyon lágy töltőanyaggal történik. Azok számára, akik esetleg allergiások vagy érzékenyek a lidokainra, természetesen érzéstelenítő nélkül is megoldható a kezelés. A töltést egy tompa végű, nagyon vékony kanüllel végzik, így ritkábban fordul elő, hogy az érintett területen bevérzés vagy véraláfutás alakuljon ki. A beavatkozás nem több, mint 20-30 perc alatt elvégezhető. Az eredmény már közvetlenül a töltés után is látható, melynek köszönhetően a szemkörnyék frissebbnek, üdébbnek, fiatalosabbnak hat.

Szem alatti karikák feltöltése 3

A hyaluronsavas feltöltés nagy előnye még, hogy maga a hyaluronsav egy reverzibilis anyag, azaz a hatása egyszerűen visszafordítható. Ha bármilyen okból nem kielégítő az eredmény, egy enzim segítségével lebontható, ami minden gond nélkül a bőrben felszívódik.

Hogyan zajlik az utókezelés?

Mivel a szem alatti karikák feltöltése ebben az esetben nem jár műtéti beavatkozással, nincs szükség gyógyulási időre sem. A páciens akár már másnap sminkelhet, nem kell az kezelt területet kihagyni. Az egyetlen óvatosság, amire figyeljünk, hogy a szem alatti karikák feltöltését követő 3 napban kerüljük az intenzívebb mozgást, az UV-t és a szaunázást, magasabb párán aludjunk, hogy csökkentsük az esetlegesen kialakuló ödéma előfordulásának gyakoriságát.

A szemkörnyék és a szem alatti rész érzékeny terület, ödémára hajlamos, ezért nagyon precíz és óvatos kezelést igényel a. Ezen óvatosság miatt az első töltés után a leggyakrabban további töltésre is szükség lehet. A kezelés teljes hatása 1-1,5 hét elteltével bontakozik ki.

Jellemzően 4 hét elteltével következhet egy orvosi kontrollvizsgálat , ahol már biztosabban megállapítható a további töltések szükségessége.

Az eredmény egyéntől függően 6-10 hónapon keresztül tart. Mivel teljesen természetes, felszívódó töltőanyagról van szó, szép lassan magától, nyom nélkül eltűnik. A töltések többszöri megismétlésével serkenthetjük a kollagénrostok termelődését és tartósan feszesebbé hidratáltabbá tehetjük az arcunkat.


Orvosaink

Dr. Papp Ildikó

Dr. Papp Ildikó

Orvosigazgató - vezető orvosesztétikai bőrgyógyász
Dr. Halmy Csaba

Dr. Halmy Csaba

Plasztikai sebész
Dr. Csellár Zsuzsa

Dr. Csellár Zsuzsa

Bőrgyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Fábián Melinda

Dr. Fábián Melinda Ph.D

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász
Dr. Tóth Veronika

Dr. Tóth Veronika

Bőr- és nemigyógyász - esztétikai bőrgyógyász

Áraink

KONZULTÁCIÓ, KONTROLLVIZSGÁLAT
Esztétikai konzultáció: 32.000 Ft
Vezető esztétikai konzultáció - Dr Papp: 35.000 Ft
Esztétikai kontrollvizsgálat: 20.000 Ft
HYALURONAVAS KEZELÉSEK, BEVAVATKOZÁSOK (Kizárólag a legmagasabb minőségű és tisztaságú hyaluronsavakkal dolgozunk. A végső ár a betölttött anyag mennyiségétől függ.)
Hyaluronsavas ráncfeltöltés, arcfiatalítás (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Arcfeltöltés, arcformázás - arccsont kiemelése, arc- és állív kiemelése (1ml /ampulla): 120.000 Ft
Szem alatti karikák feltöltése (1ml/ampulla): 130.000 Ft
Orrformázás hyaluronsavval: 65.000 Ft-tól
Ajakfeltöltés, ajakformázás : 120.000 Ft-tól
Állvolumen pótlás (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Mellbimbó kiemelés hyaluronsavval (1ml /ampulla): 120.000 Ft-tól
Hylase beavatkozás: hyaluronsav feloldása, arckorrekció (alkalom): 60.000 Ft
HArmonyCA ( 1 ampulla:1,25 ml) : 180.000 Ft
Karisma kezelés (2 alkalom): 220.000 Ft
RADIESSE RÁNCFELTÖLTÉS (1ml /ampulla): 130.000 Ft-tól
SKIN BOOSTER KEZELÉSEK
Exosome kezelés (arc/haj/kéz - 2ml): 150.000 Ft
Exosome kezelés (arc+nyak -3ml): 225.000 Ft
Exosome kezelés (arc+nyak+dekoltázs - 4ml): 320.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc/haj/kéz - 2ml/alkalom): 270.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc+nyak, - 3ml/alkalom): 405.000 Ft
Exosome kezelés (2 alkalmas bérlet, arc+nyak+dekoltázs - 4ml/ alkalom): 576.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc/haj/kéz - 2ml/alkalom): 360.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc+nyak - 3ml/alkalom): 540.000 Ft
Exosome kezelés (3 alkalmas bérlet, arc+ nyak+ dekoltázs - 4ml/alkalom): 768.000 Ft
Exosome kezelés + PRP (arc/haj): 200.000 Ft
Profihlo skinbooster kezelés (2 alkalom): 210.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (1 ampulla): 90.000 Ft
VOLITE - hyaluronsavas skin booster kezelés (2 ampulla): 150.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (1 alkalom): 90.000 Ft
EJAL 40 skin booster kezelés (3 alkalmas bérlet): 240.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
NUCLEOFILL arc / haj kezelés (4 alkalmas bérlet): 280.000 Ft
AQUAGOLD bőrrfiatalító kezelés arany mikrotűs fejjel - orvos által végzett: 144.000 Ft/alkalom
RÁNCTALANÍTÓ KEZELÉSEK BOTULIN TOXINNAL (BOTOXSZAL), MIMIKAI RÁNCOK KEZELÉSE
1 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 68.000 Ft
2 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 105.000 Ft
3 régió - mindkét oldal szem körül/szemöldök között/homlok): 125.000 Ft
További 3 kiválasztott kiegészítő terület (áll, bunny, szemöldökemelés, ajaksarokemelés, orrcsúcs): 68.000 Ft
Arcvékonyítás: 110.000 Ft
Nyakfiatalítás: 68.000 Ft
Barbinyak, trapéz izom kezelése: 110.000 Ft
Dermalift, arcemelés : 85.000 Ft
Áll kiemelése: 29.000 Ft
Szájzug emelése: 29.000 Ft
Orrcsúcs emelése: 29.000 Ft
Szemöldökemelés (csak nőknél): 29.000 Ft
Mezob0t0x kezelés: 68.000 Ft
MEZOTERÁPIA HYALURONSAVAS KOMBINÁLT GÉPI KEZELÉSEK
Mezoterápia orvosi tűvel, koncentrált hyaluronsavval arc / nyak / dekoltázs / kézfej (1 ampulla ára): 65.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön (1 alkalom): 59.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 3 alkalmas bérlet: 116.000 Ft
Mezoterápia hajas fejbőrön - 6 alkalmas bérlet: 222.000 Ft
Teljes arc vitaminos anti ageing mezoterápia (1 alkalom): 52.000 Ft
Teljes arc hyaluron savas mezoterápia (1 alkalom): 74.000 Ft
Szem környék mezoterápia (1 alkalom): 22.500 Ft
Szem környék mezoterápia - 6 alkalmas bérlet: 102.000 Ft
MIKROTŰS - RÁDIÓFREKVENCIÁS KEZELÉSEK
Scarlet/Onix arckezelés régiónként 1 terület: arc / nyak/ dekoltázs (1 alkalom) - orvos végzi: 195.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelés - régiónként (1 régió=2 tenyér nagyság) - orvos végzi: 192.000 Ft
Scarlet testkezelés, striák kezelése (3 alkalmas bérlet) - orvos végzi: 495.000 Ft
FRAKCIONÁLT LÉZERES KEZELÉSEK
Teljes arc: 138.000 Ft
Orcák: 66.000 Ft
Alsó, felső szemhéj: 66.000 Ft
Száj körül: 66.000 Ft
Nyak: 108.000 Ft
Dekoltázs: 144.000 Ft
Nyak és dekoltázs: 222.000 Ft
Kézfej (2 db): 144.000 Ft
Arc és dekoltázs: 228.000 Ft
Arc és nyak: 216.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 276.000 Ft
Hegkezelések: egyéni ár konzultáció alapján
HÁMLASZTÁSOK
TCA hámlasztás, 15%-kos SkinTech triklorecetsavval: 71.000 Ft
Retinolos, Yessner hámlasztás: 71.000 Ft
Fenol TCA hámlasztás: 130.000 Ft
HYDROBALANCE KEZELÉSEK
Hydrobalance kezelés (1 alkalom): 80.000 Ft
Hydrobalance kezelés (3 alkalmas bérlet): 187.000 Ft
BIO FELSZÍVÓDÓ SZÁLAK - FACE LIFITING SZÁLAKKAL
Cog és FTC szálazás régiónként: 174.000 Ft
Teljes arcemelés Cog és FTC szálakkal: 396.000 Ft
Teljes arclifting Aptos szálakkal: 445.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 2 szál: 240.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 4 szál: 440.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 8 szál: 750.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 10 szál: 950.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 12 szál: 1.150.000 Ft
Silhouette Soft arcemelő felszívódó szálak - 16 szál: 1.450.000 Ft
IZZADÁSGÁTLÓ KEZELÉSEK
Izzadásgátló kezelés botulin toxinnal (botoxszal) : 145.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás első kezelés ára (A kezelés előtt konzultáció szükséges, amelynek ára később beszámításra kerül az első kezelésbe.): 420.000 Ft
ONIX lézeres izzadásgátlás második kezelés ára (Az első kezelés után 2 hónappal később egy ingyenes kontrollra kerül sor. A 2. kezelés szükségessége egyénfüggő, csak abban az esetben van rá szükség ha a kontrollvizgálat ezt indokolttá teszi. ): 150.000 Ft
Scarlet izzadásgátló kezelés (3 alkalom szükséges): 495.000 Ft
PLAZMA JET KEZELÉSEK
alsó szemhéj: 150.000 Ft
felső szemhéj: 150.000 Ft
szarkalábak, homlok-és ajak körüli ráncok: 150.000 Ft
ZSÍROLDÓ ÉS CELLULIT KEZELÉSEK
Alidya cellulit kezelés - enyhe cellulit esetén (1 ampulla): 54.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - közepesen erős cellulit esetén (2 ampulla): 94.000 Ft
Alidya cellulit kezelés - súlyos cellulit esetén (3 ampulla): 138.000Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (1 ampulla ára): 82.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (2 ampulla ára): 132.000 Ft
Aqualyx zsíroldó kezelések (3 ampulla ára): 204.000 Ft
Belkyra kezelés (1 ampulla): 130.000 Ft
Kabelline kezelés (0,5 ml): 35.000 Ft
PRP KEZELÉS (DRAKULA TERÁPIA)
Arc kezelés: 156.000 Ft
Arc, nyak és dekoltázs: 204.000 Ft
Hajas fejbőr: 129.600 Ft
Hajas fejbőr (4 alkalom) : 299.000 Ft
Arc és hajas fejbőr: 174.000 Ft
KOMBINÁLT ESZTÉTIKAI KEZELÉSEK
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 1 alkalom): 240.000 Ft
Scarlet és PRP (Drakula) kezeléssel ( 3 alkalmas): 636.000 Ft
PRP + Exosome kezelés arcra: 200.000 Ft
PRP + Exosome kezelés hajra: 200.000 Ft
Frakcionált lézer teljes arc kezelés és PRP (Drakula) kezelés: 210.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (1 régió): 228.000 Ft
FTC bioszálak és PRP (Drakula) kezelés (teljes arc): 430.000 Ft
Hylase oldás (1ampulla): 60.000 Ft
HIFU KEZELÉSEK
HIFU arc - orvos által végzett: 360.000 Ft
HIFU arc+nyak területe - orvos által végzett: 450.000 Ft