A narancsbőr kialakulása

A narancsbőr kialakulása

A narancsbőr - vagy más néven cellulit - a bőr alatti kötőszövetben kialakult zsírfelhalmozódás. Nevét a hepehupás, egyenetlen, narancshéjhoz hasonló megjelenése után kapta.       

A cellulit kifejezést a 1920-as években használták először a gyógy- és szépségápolási szolgáltatásokat végző intézmények, de a köztudatba csak akkor kezdett beszivárogni, amikor 1968-ban a Vogue divatmagazin hasábjain is megjelent a kifejezés. A 60-as évektől már orvosi kiadványokban is cikkeztek róla, majd a kozmetikai ipar szolgáltatásai kapcsán lehetett olvasni róla.

A nők többsége ma már persze jól ismeri a narancsbőr fogalmát, hiszen biológiai okai is vannak annak, hogy jellemzően őket érinti ez az elváltozás. A fő bűnös a férfiakénál lazább kötőszövet - ami például a terhesség és a szülés során kifejezetten előnyt jelent. 

A cellulit kialakulásakor a bőr alsó rétegének zsírsejtjei átjutnak a felső rétegbe és ott nem éppen előnyére változtatják meg a bőr struktúráját. Az elváltozás jellemzően a comb és a fenék területét érinti, de akár a test más területein is megjelenhet.

normal-bor-vs-cellulit-3

A cellulit okai és látható jelei

A nők lazább kötőszövete egy biológiai adottság, amit ki is használnak a növekedésre mindig kész zsírsejtek. A narancsbőr kialakulásához emellett további tényezők is hozzájárulnak. Okozója lehet például az örökletes hajlam, hatnak rá a hormonális változások, a mozgásszegény életmód és az ennek hatására lelassult anyagcsere kifejezetten elősegítik a létrejöttét.

A szénhidrátban és cukorban gazdag táplálkozás, az egészségre káros szokások - például a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, az alacsony mértékű folyadékbevitel sőt még a stressz is - rendszerint ott állnak a probléma hátterében. Ezen szokások mentén szép lassan kialakul az elégtelen vér- és nyirokkeringés, melyet leginkább az izommunka, vagyis rendszeres mozgás tud ellenkező irányba fordítani.
 
Ha zsírsejtjeink elindulnak a narancsbőrré válás lejtőjén, hamarosan láthatóvá válik a cellulit. Az egészségesbőrön és a szövetek felszínén még nem észlelhető semmilyen narancsbőrre jellemző elváltozás, de kialakulásának első stádiumában, ha összenyomjuk az érintett testrészen a bőrt, már láthatóak lesznek a jellegzetes, gödröcskéket kiadó tünetek. A következő fokozat, amikor fekvő helyzetben még nem tűnik fel az elváltozás, de álló helyzetben a megereszkedett bőr már mutatja a narancsbőr jeleit. Ha eljutunk a harmadik stádiumba, akkor már minden testhelyzetben láthatóvá válik az elváltozás, anélkül is, hogy összecsippentenénk az érintett bőrfelületet.

Közkeletű feltételezés, hogy a nagyobb testsúlyú emberek problémája a cellulit, de ugyanúgy sújthatja a magas testalkatú, ideálisnak vélt súllyal rendelkező embereket is, sőt bizonyos esetekben akár a férfiakat is.

narancsbor-cellulit-kialakulasa

Hogyan előzzük meg vagy kezeljük a már kialakult narancsbőrt

A cellulit elleni védekezés legelső lépése a megelőzés: törekedjünk a megelőzésre, egészséges életmóddal rengeteg hajlamosító tényezőt iktathatunk ki a mindennapokból. Fontos a megfelelő, rostokban és tápanyagokban gazdag táplálkozás, a kellő mennyiségű, minimum napi két liternyi folyadékbevitel és a rendszeres mozgás is. 

A narancsbőr kialakulása nem egyik napról a másikra történik, ezért sokat tehetünk a nem kívánatos kötőszöveti gödröcskék ellen, ha már fiatal korban rendszeresen alkalmazzuk a méregtelenítést, például időnként eljárunk szaunába. Természetesen a rossz szokásokon soha nem késő változtatni, bármilyen korban érdemes visszafogni például a zsír-, és cukorfogyasztást vagy éppen a dohányzást. Mivel a túlsúly az egyik legkardinálisabb hajlamosító tényezője a narancsbőrnek, az optimális testsúly elérését is érdemes célként kitűzni.
 
Ha már kialakult a probléma, akkor is van segítség, különböző házi praktikákkal vagy professzionális kezelésekkel is segíthetünk a helyzeten. A vérellátást serkentő krémekkel otthon vagy sportolás közben is megtámogathatjuk kötőszöveteink anyagcseréjét, de a fokozhatjuk azt rendszeres masszázzsal is. A narancsbőr megjelenési területein alkalmazhatunk még hideg-meleg vizes váltózuhanyt is, ami dörzsikesztyűkkel vagy cellulit elleni masszírozó eszközzel kombinálva hatékonyan stimulálja a vérkeringést.

Ha már professzionális segítséget veszünk igénybe, a problémát célzó kezelések széles skálájáról választhatunk. Drasztikus, de mégis gyakran alkalmazott megoldás lehet a zsírleszívás, viszont akik nem kívánják műtétnek alávetni magukat azért, hogy megszabaduljanak a felesleges zsírpárnáktól, választhatnak sokkal kíméletesebb és bizonyítottan hatékony kezeléseket is. Ilyenek például a tekercseléses, rádiófrekvenciás vagy vákuumos narancsbőr elleni terápiák.

A Melioraban a cellulit elleni hatóanyagkoktéllal végzett kezelés például egy mindössze húsz perces beavatkozás, ami kúraszerűen alkalmazva, pár hónapon belül még a makacsabb esetekben is látványos eredményekhez segít hozzá.

Próbáld ki cellulit kezelésünket a Melioraban!

 

 

 

Meliora by KOC

Látogass meg

1126 Budapest,
Királyhágó utca 2. II./2.

Kapcsolat

+36 30 565 4206
+36 1 785 9895
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartás

Hétfő–péntek:
09:00–20:00
Szombat / vasárnap: zárva

időpontfoglalás 1126 Budapest, Királyhágó utca 2. II./2. +36 1 785 9895

Meliora | Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.